Kedves Olvasóink!

Szeretettel köszöntjük Önöket honlapunkon!

Az OMLIT eltökélt célja, hogy az irodalmi értékű magyar humort, a humoros írásokat , s benne a színpadi és kabaréjeleneteket, továbbá más műfajt, így pl. a karcolatot, tárcát , forgatókönyvet az irodalmi körforgásban tartsa.

Ne engedjük, hogy feledésbe merüljenek e műfajok!

Bízunk benne, hogy e pályázatunk is sikeres lesz, s remek humoros - tréfás írásokat, jeleneteket kapunk pályázóinktól.

Ígérjük, hogy a legjobb jeleneteket , forgatókönyveket eljuttatjuk a színházakhoz, illetve a Filmalaphoz -s ki tudja ? Hátha egy jó szemű rendező felfigyel e művekre...

Sok sikert kívánunk!

OMLIT

MÚLTIDÉZŐ

  MIKSZÁTH KÁLMÁN tárcái (1898)

- A képviselőház ülése -

Az élő kemény ember szokatlanul meleg szavakat talált, amikor a meghalt kemény emberről kellett megemlékeznie. Szilágyi Dezső szinte megindultan beszélt Tisza Lajosról, és mégis márvány-szavakból emelt neki emléket, hogy a törvényhozás nyomban reá tehesse a maga elismerésének koszorúját.

Egy pillanatra szép volt a tisztelt Ház. Fejet hajtva állott meg az elköltözött szegedi gróf emlékénél.

...Aztán megint fölvette a hétköznapi arcát.

A bús lovag

A kis Pap Géza sietett föl az előadói székbe, hogy a kisebb tárcák költségvetését a pénzügyi bizottság nevében képviselje. A szélsőbal már-már ki akart vonulni a folyosóra, mert hiszen a kisebb tárcáknál úgy sincsen alkalom a hazabeszélésre. De abban a pillanatban egy szégyenlős alak vetődött be az üvegajtón: Justh Gyula. Úgy tetszett, mintha nem tudna mindjárt a helyére menni; mintha a megváltozott csatatéren nem találná meg a függetlenségi csapatok útját. Csak megállott az üvegajtó előtt.

De tüntetve hangzott feléje:

- Éljen!

És Justh Gyulát ez az ismerős muzsika, ez a kedves rokonszenv fölébresztette. Visszakapta az erejét és a helyére sietett. Ott referált a visszatért vezérnek az ő hadsegéde: Meszlény Lajos.

- Jelentem alássan, azt határoztuk, hogy az idén a civillistát sem szavazzuk meg!

Justh fásultan bólintott. Mintha azt mondaná: annyi bolondságot csináltatok már kedves fiaim, igazán mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb lesz a rovásotokon! - Nem is kifogásolta a legújabb párthatározatot, hanem révedezve nézett körül a csatatéren, aztán lassan, szomorúan ballagott ki a folyosóra. A nyomában botorkáltak tízen-húszan: megnémult, szomorú lovagok. Az egész szélsőbal.

A virágoskert

Benn a teremben pedig azalatt a fiatal Werner Gyula beszélt. A közös kiadások tételét szemelte ki alapnak, de erre a szűken határolt területre nagyon tarka épületcsoportot emelt. Egy hatalmas várat felvonóhidakkal, bástyákkal, sáncokkal és sisakos lovagokkal: - ezt a dualizmus védelmének. Aztán egy nagy cséplőházat, ahol minden nemzetiségi aspiráció kirostálásával csak a magyar nemzeti állam érdekei halmozódjanak rakásra, örök éléstárul az erős magyarság számára. Továbbá egy nemzeti mértékhitelesítő intézetet, ahol a nemzet érdekében olyan fegyverek is törvényeseknek mondassanak ki, amelyek máskülönben kissé erőszakosaknak is tetszhetnének. Végezetül pedig a fiatal Werner (még mindig a közös kiadások területén) egy nagy virágoskertet is plántált, amelynek gyorsan nyíló virágaiból koszorút font a kabinet és különösen a Bánffy homlokára.

A szabadelvű párt ifjúsága ebben a virágoskertben találta legnagyobb gyönyörűségét. A Werner minden leszakított virágát megöntözte az éljenzés harmatával, mielőtt koszorúba fonták. S ilyenformán lassankint valami friss tavaszi illat áradt el a Házban, amitől Werner még több kedvet kapott a virágszedésre. Itt egy rózsa: Bánffy fölépítteti a Mátyás király palotáját. Most egy ibolya: Bánffynak gondja van rá, hogy temetetlen Árpád-házi királyok méltó nyugvóhelyet kapjanak. És így tovább. Csupa virág, csupa érdem.

A szabadelvű párt pedig mindegyikét öntözgeti harmattal:

- Éljen!

- Éljen Bánffy!